Méhész rendszerek - a nagyobb hatékonyságért
Automata emelőműves kaptármérleg
Előre programozott időpontokban megméri a kaptárt, a súlyadatot elküldi SMS-ben a megadott telefonszámra, vagy e-mail címre.
Minőségi, kereskedelmi forgalomban kapható, német gyártmányú saválló dobozolású digitális mérleget alkalmazunk. Az elektronikus mérlegekről tudni kell, hogy nem szabad őket folyamatosan terhelni, ugyanis a nullpontjuk "elmászik", így rendkívül pontatlanná válnak. Alapvető követelmény tehát, hogy az elektronikus mérleget minden mérés előtt tehermentesen nullázni kell, valamint kizárólag a mérés idejére terhelhető! A mi rendszerünkben a mérleghez automata emelőművet fejlesztettünk, így a fenti feltételnek maradéktalanul megfelel. A mérés automata folyamata: tehermentesen bekapcsoljuk és nullázzuk a mérleget, ez után az emelőmű a mérlegre terheli a kaptárat. A terhelt mérlegen nyugvó állapotú tömeget mérünk, majd az emelőmű ismét tehermentesíti a mérleget. A folyamat közben egy mikroszámítógép folyamatosan ellenőrzéseket, mintavételezéseket végez, a mért pontos tömeget a beépített GSM modul elektronikusan továbbítja SMS-ben vagy egy megadott e-mail címre.
Ezek alapján könnyen belátható, hogy azon elektronikus "kaptármérlegek", amiket a rajtuk lévő kaptár folyamatosan terhel, rendkívül pontatlanok! Tapasztalataink, méréseink szerint a pontatlanság szoftveresen sem korrigálható, teljesen összefüggéstelenül tér el a mért érték a valóstól pozitív vagy negatív irányba. A pontatlanság nem is egy-két kilót jelent, hanem az idő múlásával (ami gyakorlatilag néhány nap...) ennél jelentősen több is lehet.
Az automata emelőművel elértük, hogy a mi mérlegünk nem csak néhány napig szolgáltat pontos mérési eredményt, hanem sok-sok éven keresztül.
A mérleg akkumulátorról üzemel, a standby energiafogyasztása minimális, az alkalmazott 7AH-ás akkumulátorral méréseink szerint körülbelül 400 mérés végezhető, ami feltöltés után egy egész szezonra elegendő lehet. A mérleg a kaptár alsó fiókját foglalja el, kívülről láthatatlan módon.
Méhész kamerarendszer
Egy speciális mozgásdetektor (gyakorlatilag csak ember jelenléte esetén jelez, nincs vakriasztás) kapcsolja be a kamerarendszert, ez SMS-t küld a tulajdonosnak, majd folyamatosan tölti fel a képeket a tároló szerverre, ahol az bármilyen internetes eszközzel (okos telefon, tablet, laptop, asztali gép stb.) elérhető. A mozgás megszűnése után a kamerarendszer kikapcsol, csak a mozgásdetektor van bekapcsolva, így a rendszer kis akkumulátorral is hosszú ideig üzemelhet.
Kamerarendszerünk a hagyományos erdészeti kamerákkal szemben nem csak lokálisan, memóriakártyára rögzíti a felvételt, hanem a GSM modul segítségével azonnal tölti fel egy szerverre. Így az egység megrongálása vagy eltulajdonítása esetén sem vesznek el a felvételek, azok interneten keresztül egy kényelmesen kezelhető felületen visszanézhetőek.
Az éjjel is látó kamera (infravetős) és a GSM-es feldolgozó egység viszonylag nagy elektromos energiát igényelnek, így hogy terepen, kis méretű akkumlátorról is hosszú ideig üzemeltethető legyen, ezek tápellátását mozgásérzékelővel vezéreljük. Az alkalmazott mozgásérzékelő megbízható működésű, belógó faágakra, kis állatokra (madár, nyúl stb.) nem riaszt.
Mozgás detektálásakor SMS riasztásra képes. Riasztás után az internetes felületen azonnal ellenőrizhető a felvétel, látható, hogy valóban rosszakaró tett-e látogatást, szükséges-e azonnali intézkedés.
Hanganalízises kaptárfelügyeleti rendszer
A kaptárokba helyezett nagyobb gyufásdoboznyi egység folyamatosan analizálja a kaptáron belüli hangot, jelez ha az a normálistól eltérő (anyátlan család, atkás család, stb. A jelzések alapján a rendszer be tudja azonosítani a problémamentes (ezeket a kaptárokat nem kell indokolatlanul felnyitni) és a problémás (ezekkel nyilván foglalkozni kell) kaptárokat. A méhész Web felületen, egy képen láthatja az összes kaptár állapotát (zöld, illetve piros kaptár). A hanganalízisen túl a rendszer elvégzi a szokásos biztonsági felügyeletet (kaptárbillenés, felnyitás, stb.) is, ezeket is jelzi a méhésznek.
Kaptárőr - kaptárriasztó
A kaptárriasztó billenésérzékelővel ellátott elektronikája a kaptár nyitására, mozgatására képes SMS vagy telefonhívás riasztást küldeni.
Akkumulátorról működő központi egysége folyamatosan figyeli a rádióhullámon csatlakoztatott érzékelők állapotát. Az érzékelők gyufásdoboz méretű, gombelemmel működő kis dobozok, amiket a kaptárakban kell elhelyezni. Mozgatás esetén jelez a központi egységnek, az pedig SMS vagy telefonhívás riasztást küld a beállított telefonszámokra.
Az alap készlet egy központi egységből és 4 darab rádiós érzékelőből áll, ami további érzékelőkkel bővíthető.
Amennyiben bármilyen kérdés merül fel az Önök részéről, kérem keressenek bizalommal!
Nagy Ferenc
ügyvezető
Like 2K Kft.